A triśūl szó szerint a “lángoló három pont”-ot jelöli. A “tri” a Triśūlam = hármas.
A śūla-k a hegyes véget jelentik, és általában szigonyként jelképezik,aminek hegyesek a végei.
A Tri azt jelenti három. Ezért Az Úr Śivát mindig egy háromágú szigonnyal a kezében ábrázolják.Hasonlóképpen van ábrázolva Neptun és Poseidon is más mitológiákban.
A Triśūla Śiva három Erő aspektusát szimbolizálja.

– Icchā (Akarat)
– Jnāna (Tudás)
– Kriyā (Aktivitás)

Ez a Három Láng.
A négy kumara (arkhon) ebből a Lángból születik,ezért hívják őket a Tűz Fiainak, vagy a Láng Urainak.

“- Föld fiai! Hallgassatok a Tűz fiaira, akik a tanítóitok. Halljátok meg, hogy mit tanultak ők az ősi “HETEK”-től, akiknek leszármazottai, kik az őstűzből eredtek, ősapáinktól! Akik a fényből jöttek, mely az örök sötétségből sugárzott, és új életre kelt energiákat lövellt szét az univerzumban mindenfelé!”

A szent NÉGY tehát a szent HÁROM-ból jött létre.
Összegük a szent HÉT.
A 7 az isteni Teljesség száma,ami magába foglalja a tiszta dualitást : Śiva- Śakti EGY-ségét.

Ez az EGY-ség a FIÚ-ban (kozmosz) manifesztálódik.
mikro és makro szinten fraktális elrendezésben.

A Három Láng kozmikus funkciója a
– Teremtés,megnyilvánitás.(Brahmá)
– Fenntartás,gondviselés (Vishnu)
– Transzformálás, (Rudra)

A Triśūla szimbolizálja tehát a Trimurtit is,és ugyanakkor a három tudatállapotot
– mélyalvás
– álom
– ébrenlét.

Az AUM mantra három betűje is analógiát mutat a Triśūla-val.

Kategória: MetafizikaTantra

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder