Koruk bizonytalan. Maga a véda szó, eredeti jelentését tekintve, a látás, meglátás, belátás szavakkal rokonítható. Az elnevezés arra utal, hogy az az igazság, amiről a védikus kinyilatkoztatás szól, megfelelő bölcsesség birtokában intellektuális úton is belátható.
Az i.e. II. évezred során északról fokozatosan árja törzsek nyomultak be a mai India területére, és i.e. 1000. körül már a Gangesz körüli alföldeket is meghódították, leigázva az ott élő őslakosságot. A Védá-kat az árják hozták magukkal, bár a szövegük ősibb, mint az árja irodalom.

A Védákat kezdetben mnemonikus formában adták tovább az
egymást követő nemzedékek, ami azt jelentette, hogy a szövegeket kívülről megtanulták és arra utódaikat is megtanították. Leírni a Védák szövegét i.e. az I. évezredben kezdték, mivel a bráhmin papok úgy vélték, hogy az emberiség várható szellemi hanyatlása során egyre inkább elvész az emberek képessége hosszú szövegek kívülről történő megtanulására.
A Védák legkorábban lejegyzett alapszövegei szúktákat,
brahmanákat és mantrákat tartalmaznak. A szúkta az istenek dicsőítésére szolgáló himnusz. A brahmana verses formájú papi szöveg, amely szavalható, vagy énekelhető. A mantra rövid mágikus mondás, amely a tudatra különleges hatást kifejtő egy, vagy több alaphangból vagy szótagból, a hatás jellegére utaló szuggesztív szavakból, valamint a memorizálást és a koncentrálást elősegítő kiegészítő szövegrészből
tevődik össze.

A mantra eredeti jelentése: az elme (manasz) megszabadítása. Magyarra a mantrát a varázsige kifejezéssel szokták fordítani.
A hagyományos védikus rítus során olvasztott vajat öntöttek az áldozati tűzbe. A szertartáshoz négy pap kellett. Az egyik a Rig-Véda himnuszait szavalta, a másik a Száma-Véda áldozati énekeit énekelte, a harmadik a Jadzsur-Véda mantráit ismételgette, a negyedik pedig felügyelte a szertartás szabályszerű lefolyását. A papi tudást így is nevezték: hármas tudás, ami a három Véda ismeretét jelentette. Később lejegyeztek egy negyedik Védát is, amelynek neve AtharvaVéda, és amelyet a Mágusok Védájának neveztek.

I.e. a VIII. század körül kezdtek írásban megjelenni az első
áranjakák, azaz erdei remeték számára szolgáló elmélkedések, valamint az upanisadok. Az upanisad jelentése: mellé ülés, mivel a mester a tanítvány mellé ülve, annak fülébe súgta a tanítást. Ezek tartalma mély filozófiai mondanivalót hordozó titkos tanítás volt. A szúkták, mantrák, brahmanák és upanisadok együtt alkotják a Védák azon részét, amelynek összefoglaló neve sabda, azaz hallott kinyilatkoztatás.

A Védákat emellett kiegészíti egy második – elismerten ember alkotta
– rész is, amelynek neve szmriti, azaz emlékezet vagy hagyomány, és ez lényegében a kinyilatkoztatás értelmezése.
A szmriti részei a szútrák, kárikák és a Védákhoz kapcsolódó
kommentár irodalom. A szútra jelentése: vezérfonal, olyan szöveg,
amely tömören és pontosan, gyakran a modern jogszabályokra emlékeztető alapossággal és szabatossággal közli valamely tanítás lényegét.

A káriká ehhez képest oldottabb, és többnyire verses formájú.
A Védák közül a legrégebbi a Rig Véda. A megnevezés feltehetően a rics szóból eredhet, ennek jelentése: mágikus fény. A többi Véda csupán a Rig Véda kiegészítése.

A Száma véda mágikus énekek gyűjteménye. A megnevezés a
száman szóból ered, aminek jelentése: dal/dallam.
A Jadzsur Véda főleg mágikus varázsigék, mantrák gyűjteménye.
A jadzsusz szó jelentése: ima, tiszteletadás.
A legkésőbbi az Atharva Véda, amely feltehetően csak i.e. a VI.
században alakult ki, és az sincs kizárva, hogy perzsa eredetű. Az
atharvan szó egyébként azt a papi rendet jelentette, amelynek feladata volt az áldozati tűz meggyújtása.

Kategória: Véda

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder