Áldozat nélkül az ember nem lehet boldog sem ebben, sem a következő életben – áll a Bhagavad-gítában. Az áldozat nem más, mint kedvelt, szeretett dolgok legjavának felajánlása az imádat, engesztelés, hála jeleként.

A védikus spiritualitás alapvető lelki gyakorlata az áldozat, a rituális cselekedet, amit mantrák, fohászok zengése, jámbor cselekedetek, adakozás, tanulmányok, vezeklések és egyéb lelki gyakorlatok egészítenek ki.

Az indiai gondolkodás az áldozattal is kifejezi elkötelezettségét Isten iránt. Az áldozat kapcsolatteremtés ember és Isten között, összekapcsolása a szekuláris és szakrális létdimenzióknak. Ebben az értelemben az áldozat kötött rítusú kommunikációs eszköz evilág és túlvilág között. Mindenfajta lelki gyakorlat alapvetően három fázis tudatosítását szolgálja: az Istenhez fűződő kapcsolat ismerete (szambandha gjána), az ebből fakadó cselekvési mód, a gyakorlati út (abhidéja) és a távlat, ami a lelki gyakorlatokkal elérhető cél (prajódzsana).
A Manu-szanhitá napi ötféle úgynevezett “nagy áldozatot” jelöl meg:

1. Brahma-áldozat – a védaszövegek tanulmányozása
2. Pitr-áldozat – az ősöknek szóló fölajánlás, ételáldozat
3. Déva-áldozat – a félisteneknek a szent tűzben fölajánlott tisztított vaj (ghí)
4. Bhúta-áldozat – általában az élőlényeknek bemutatott áldozat, pl. állatok táplálása
5. Nri-áldozat – az emberek, messziről jött vendégek, zarándokok ellátása, kiszolgálása

A Védák a világ keletkezését, teremtését is egyfajta áldozat gyanánt beszélik el, s az ember által bemutatott rítus az ősáldozat ismétlése. Ezért az áldozatok során az összes őselemet alkalmazzák: föld az áldozati oltár alapja, víz az a megszentelt anyag, amely a rituális tisztulásban segít, tűz az áldozat vivő közege, amely parazsával fölemészti a föláldozott kellékeket, lángjaival pedig továbbítja azt a lelki világ felé, a levegő átveszi a megszentelt füstöt és a mantrák hangvibrációját, s az éter finomabb természeténél fogva áthatja az áldozat egész atmoszféráját.

A tűzoltárt az előírások szerint, megfelelő méretben, kellő tájolással építik, isteni erőt invitáló jelekkel és szimbólumokkal látják el. Az áldozati tüzet rituális módon gyújtják meg, mantrák zengése mellett meginvitálják Agnit, a tűz félistenét, vegyen részt az áldozaton, segítse annak sikerét. A papok különféle kellékeket vetnek tűzre: fát, ghít, gabonaszemeket, gyümölcsöt, illatos fűszereket, virágot, egyebeket áldoznak. Ebben osztoznak az áldozat résztvevői is, a tisztulni vágyók körülülik a tüzet, s mantrák kíséretében maguk is fűszerekkel kevert rizst szórnak a tűzbe. A gabonaszemekkel föláldozhatják hibáikat, a szent tűz felégeti cselekedeteik visszahatásait, a karmát, s a szent atmoszféra megtisztítja tudatukat. Egyedül a pap áldoz ghít, azaz tisztított vajat, melyet a lángok közé önt, ez a legnemesebb áldozati kellék. Az áldozat menete során szent mantrákat recitálnak a résztvevők, s a ceremóniát közös ének, esetleg tánc, a tűzoltár körüljárása zárja le. A kialudt tűz szent hamujával áldás gyanánt minden résztvevőnek egy pontot festenek a homlokára.

A tűzáldozat főbb lépései az alábbiak:

A tűzoltár fölállítása, elrendezése
A tűz meggyújtása
A tűz kiengesztelése
Hódolatajánlás a tíz égtáj felé
Az áldozati ghí és az áldozókanál megtisztítása
A tűzoltár meghintése szent vízzel
Sivának mondott fohász
A szféráknak bemutatott áldozat
Isteni inkarnációknak, szenteknek bemutatott ghí-áldozat
A ceremóniát lezáró teljes áldozat

Fejlődési folyamatról van tehát szó, mert az önzetlenség, a mások iránti áldozatos élet mindenképpen erényesebbé, nemesebbé teszi az embert, s ez komoly lépés a tiszta istentudat felé.

Kategória: RitualisztikaVéda

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder