Az ākāśa leggyakoribb fordításában éter, vákuum, mező, a láthatatlan erőterek hordozója, szubtilis anyag. A teret kitöltő szubtilis szubsztancia, amely mindenütt jelen van, így a legkisebb részecskékben, az atomok belsejében is.

Éternek szokták fordítani, de ez olyan bizonytalan fogalom, mint a „lélek” és a „szellem” határozatlan tartalma.

Az általános gondolkozásban az éter csupán feltevés, hipotézis, amellyel jobb és szabatosabb fogalom híján számolunk. Az ākāśa azonban egészen más: felismert tény, alapvető elv, amely megmagyarázza az anyag természetét.

Az ākāśa az, ami a mi felismeréseink szerint is az anyag alapalkatát jelenti; az a ma még előttünk is lényegileg ismeretlen valami, amiből az atomok titokzatos erőforgatagában áramló, keringő elektronok létesültek. Természetében már alig határolható el az anyag és az erő fogalma. Nem tudjuk, hol kezdődik benne az, amit köznapi értelmezésben anyagnak nevezhetünk és hol végződik az, amit csupán erőhatásnak, mozgásnak foghatunk fel.

A hindu bölcselet rámutat a gyökeres tényre: az ākāśa a mindent betöltő, egyetemes állag, amelyből minden anyaginak nevezhető, anyagi formában kifejeződő jelenség kialakul. Az ākāśa mozdulatlan, módosulatlan, elsődleges mivoltával nem szerepelhet a világ életfolyamatában, mert a létfolyamat éppen azáltal áll elő, hogy az egyetemes, központi Akarat, a Létforrás Ereje, mozgásba hozza. A mozgató elem tehát, amely az atomokban a valóságos kis naprendszereknek mondható erőforgatagokat mozgásban tartja s az elektronok elképzelhetetlenül apró parányait keringeti a proton-mag körül, maga a központi Akarat, a Lét teljességének ereje, amelyet akárhogyan nevezhetünk, de mindenképpen csak a magasrendű vallások Isten-fogalmával hozhatunk kapcsolatba, ha belénk idegzett, idejétmúlt „természettudományos” gátlások nem akasztják meg igazán logikus végkövetkeztetésünket. Ez a mozgató, létben tartó egyetemes erő nem maga Isten, mert az erő nem ősök, hanem már okozat; Isten több az erőnél: forrása az erőnek. Ez a létesítő erőforrás az, amelyből az egyetemes erő kiárad és a mindenség ākāśa-ősanyagát, — mely megjelenésében maga is csupán mozgás, átalakult erők hullámzása — kialakítja, formákba kényszeríti a maga egyetemes törvényével.

A mindenséget betöltő anyag, az ākāśa összessége a Prakriti, az anyagvilág teljessége.

A számkhja-jóga ontológiai szemléletében a mindenséget két anyag határozza meg: az ākāśa és a prána (életerő, életenergia). Az anyag minden megnyilvánulása az akásából sugárzódik ki. A prána ereje éltető mozgásba hozza az ākāśát, így alakul ki a mindenség látható és láthatatlan világa. Ahogyan minden anyagi forma az ākāśából ered az egyes létciklusok kezdetén, úgy az energia minden formája (mágnesesség, gravitáció, elektromosság, hang, stb.) a pránából eredeztethető.

Az ākāśa az univerzum történetét rögzítõ, tároló könyvtár, amelyben minden esemény, információ megtalálható a “kezdetektõl fogva”. Ezt a rendszert a misztikusok “A Beszélõ Fény Krónikájának” is hívják. Nem azonos a világéter teljes hullámterével, mivel abból a háttérzaj, a szüntelenül zengõ idõvisszhangok (ez a szférák zenéje) miatt nagyon nehéz közvetlenül használható információkat kinyerni. Az ākāśa az Isten által létrehozott és mûködtetett könyvtár, a totális lexikon, melynek adatbázisa rendezett és könnyen visszakereshetõ módon van eltárolva. Ez az egész teremtésben felhalmozódó minden tudásnak, történésnek a raktára.

Az ākāśa fizikailag (hardveresen) egy rengeteg részegységbõl felépülõ, idõszálasan egyetlen információs hálózatba kapcsolt, bonyolult tárolórendszer. Az egyes elemei az univerzum különbözõ térbeli pontjain találhatók. Konkrétan: minden dimenziórendszernek, azon belül minden galaxisnak, és minden csillagrendszernek megvan a maga saját, lokális könyvtára, amelyek mind számos tárolóelembõl állnak. Az egész nagyon hasonló a földi könyvtárak, illetve az internet felépítéséhez, célját és logikáját tekintve, bár jóval nagyobb kapacitású.

Az egyes tárolók felépítésükben és mûködésükben a lélek architektúráját (szerkezetét) követik, csak ezek lényegesen nagyobb méretû barionokból állnak. Amolyan “szupernagy” lélek részecskék, tárológömbök, amelyek nagyon jól védett és információsan árnyékolt bázisokon, az Isteni Fenntartási Rendszer helyi támaszpontjain találhatók, a folyamatos mûködésükhöz szükséges, technikai kiszolgáló apparátusokkal egyetemben. Többféle típus is van belõlük, a legnagyobbak teniszlabda méretûek, és természetesen mind intelligens, akár a normál (emberi, isteni) lelkek. Ez gyakorlatilag egy olyan értelemmel bíró számítógépes adatbank, amelyben az információk térbeli gravitációs hologramok formájában, idõhullámokként terjedve (forrástól-forrásig) õrzõdnek a végtelenségig.

Tehát nem elektronikus formában, bitekbe kódoltan, mágneslemezen vagy CD-n, netán papírra nyomott szövegek, képek formájában tárolja az információt! Mert ezek az általunk ismert és használt anyagi hordozók kapacitásukban, elérési idejükben, tartósságukban és mûködési megbízhatóságukban messze elmaradnak az akasha rendszereihez képest.

A tárolók mindegyike több, multiplexelt (sokcsatornás) kommunikációs idõszállal kapcsolódik a társaihoz, de ezek nem alkotnak teljes gráfot. A hálózat topológiája (felépítése) kombinált fa és csillagpontos (lényegében hierarchikus), valamint gyûrû alakú, amiben teljes az információk redundanciája (ismétlõdése). Minden adat legalább két helyen van eltárolva, két külön bázison és tárolóban, az univerzum két különbözõ pontján. Így ha bármely helyi adattároló támaszpont megsérül vagy megsemmisül (baleset, háború, természeti katasztrófa, egyéb mûszaki hiba miatt), az információk akkor sem vesznek el belõle.

Az ākāśában az adatforgalom folyamatos. Tehát állandóan, szünet nélkül íródnak bele az új események információi külön beviteli csatornákon, illetve bármikor kérhetnek ki belõle adatokat a rendszerhez hozzáférõ intelligenciák más csatornákon keresztül. Az idõszálak ezért szimplex üzemmódban mûködnek, bennük, rajtuk az adatátvitel mindig csak egy irányban folyik. A rendszer az egyes teremtési korszakok kezdetétõl a végéig mûködik, és külön fizikai tárterületeken õrzi a korábbi korszakok összes információját is. A kapacitása és a mûveleti sebessége, amivel ír, keres és szolgáltat, valami elképesztõen óriási (piko, sõt femtoszekundumokról van szó!), de nem korlátlan. Nagy terhelésnél elõfordul, hogy több másodpercet is várni kell a válaszra. Ez még akkor is így van, ha a keresett információt az univerzum legtávolabbi pontjáról kell elõbányásznia a kiszolgálónak.

Az egyes tárológömbök tematikusan megosztott adatrögzítést végeznek, vagyis az információk már eleve többféle indexelésnek megfelelõen kerülnek rögzítésre benne. A gondolatok, amik állandóan ott kavarognak mindenki lelkében, igazából a beérkezõ információkat, tapasztalatokat indexelik, csoportosítják és jelölik meg. Hozzáfûzõdnek az eltárolódó adatokhoz, megkönnyítve késõbb a visszakeresés folyamatát.

Az Isten minden teremtménye, tehát az összes növényi, állati, emberi, isteni lélek idõszálasan fel van fûzve (kapcsolva) erre az adattárra. Minden lélek lokális információ gyûjtõ, feldolgozó, tároló rendszerként mûködik a teremtésben, vagyis szerves része az ākāśának. A nagy tárológömbökben mindenkirõl létezik egy teljes másolat, ami állandóan, azonnal frissül. A különbség egy lélek és a róla készülõ biztonsági másolat között csupán annyi, hogy a lélekben az információk élnek, manipulatívak, dinamikusak, tehát futnak, aktívan cselekednek, mûködnek, mint valami program (jobb hasonlatot nem tudok rá a jelenlegi földi fogalomkészletbõl), míg a háttértárban lévõ másolat csak egy passzív, statikus, nem futó, vagyis holt adathalmaz. Egy lélek fizikai megsérülése, netán megsemmisülése esetén a teremtõje ezen másolat alapján tudja teljes pontossággal újra alkotni õt, visszaállítani az eredeti létezési állapotának megfelelõen. Így semmi sem vész el a rendszerbõl.

Kategória: Tattvák

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder