A hősköltemény keletkezésének idejére vonatkozóan eltérőek a vélemények. A nyugati tudomány Kr.e. 500-300-ra teszi annak a magnak a kialakulását, amelyhez a későbbiekben más történeteket csatoltak. Néhány évszázados eltérések mutatkoznak a nyugati időszámításban is, ugyanis egyes tudósok szerint a mű Kr.u.(!) 100-200 körül került lejegyzésre. Vitaindításra rendkívül alkalmas lehet az, vajon miért gondolkodnak Keleten az időfogalomról egészen másképpen. A hinduk szerint ugyanis a korszakok ciklikusan váltják egymást, s az időkeret, amelyben mi gondolkodunk, számukra csupán kis részlete annak az idődimenziónak, amelyben ők élnek. Négy korszakot különböztetnek meg: Szatja, Trétá-, Dvápara-, Kali-juga, melyek közül az első egy eszményi aranykort jelent, a többi pedig folyamatos leépülését minden jónak. Ez a korszakolás párhuzamba állítható a Hésziodosz által lejegyzett görög korszakokkal (arany, ezüst, bronz és vaskor), de nem feltétlenül jelent azonosítást a két felfogás között. A Kali-juga – görög szóhasználattal élve – vaskor, amelyben ma élünk. A világkorszakok egymás után ismétlődnek, a vaskor után a következő időciklusban újra egy aranykor jön. Az örökkévalóság ilyen szintű megértése abszolút síkon kitágítja a hinduk időkereteit. Ráma a Trétájugában élt, amely korszak az indiai feljegyzések alapján Kr.e. 867100-ig (sic!) tartott, más számítások szerint Ráma megjelenése Kr.e. 4433. február 11-én történt – ami arra utal, hogy az őshonos kronológiában is meg oszlanak a vélemények, s talán a csillagászati világkorszakok és a történelmi Kali-juga fáziskülönbségeit is nyomon követhetjük. Ugyanakkor ne feledjük a ciklikus szemléletet, miszerint az isteni játékok újra és újra ismétlődhetnek a szükséges időpillanatban. A mintegy ötezer évvel ezelőtt keletkezett hindu iratokból tudjuk, hogy ekkor már biztosan ismertek voltak Ráma hőstettei. Mindenesetre az a korszak, amelyben a mű lejegyzésre került, olyan időszak volt, amelyben az emberek között isteni, félisteni és démoni lények jártak, a felső és alsó világ alakjai találkoztak egymással. A hagyomány szerint Ráma uralkodása alatt a Trétákorszak az aranykorhoz volt fogható. Oly magas etikai normák érvényesültek, amik nem engedték meg a hazugságot, s az adott szónak még súlya volt.

A Rámájana történetét át meg átszövik átkok és áldások, amiken kimondásuk után már nem lehet változtatni. Olyan lelki erejű személyek éltek ekkor a földön, hogy szavuk szinte azonnal materializálódott. Az események sodrását éppen ezek a fogadalmak és átkok határozzák meg. Jamának, az alvilág és halál urának nincs hatalma a reá támadó démon, Rávana ellen, mert az elnyerte Brahmá áldását, miszerint egy félisten sem pusztíthatja el őt. Feleségének adott szava miatt Ráma atyja, Dasaratha király is kénytelen száműzni legkedvesebb fiát. A görögöknél Hésziodosz által említett Aidósz, vagyis becsületérzés az, ami az ilyen etikai cselekvésre készteti az eposz alakjait. Munkák és napok című írásában a bekövetkező vaskorban Aidósz és Nemeszisz jelenlétének hiányára utal:

„Akkor a széles térségű földről az Olümposz
orma felé, öltözve fehérbe, elindul, az embert
elhagyván, fel örökké élő isteneinkhez
Aidósz és Nemeszisz: méltó harag és a szemérem,
itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógyír.”

Érdekes módon a Hésziodosz által említett, a vaskor előtti időkre jellemző igazságos megtorlás, méltó harag (Nemeszisz) a hindu eposzban is fő elem. Az egész Rámájana arról szól, hogyan áll bosszút Ráma herceg a nőrabló démoni királyon. Ráma szövetségesének, Szugríva majomkirálynak is segítséget nyújt, akinek testvére jogtalanul bitorolja a trónt. Az igazságnak mindig győznie kell, amit a mai kor embere mesebeszédnek tart, ám egyetemes szempontból az igazság felsőbbrendűsége a világ eszményi rendjéhez illeszkedik.

Kategória: Rāmāyaṇa

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder