A védizmus eredetileg mágikus kultusz volt, amelyben az istenek egyenrangú partnereink, akikre hatni lehet,, hiszen kölcsönösen függünk egymástól. Ennek megfelelően a védizmusban az isten-emberek sem ritkák, mint amilyenek Purusa, Jáma és Pradzsápati. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a Purusa fogalma, amely szó eredeti jelentése: ember, a később kialakult számkhja bölcseletben más értelmet kapott.

Az ősi védikus rendszer 33 istent ismert. Ezek közül a legfontosabbak:
– Varuna, a csillagos egek, a Hold és a tengerek ura. Alakját általában a perzsa Ahura és/vagy a görög-latin Oranosz / Uránusz
istennel szokták azonosnak tekinteni,
– Mitra, a Nap és a Béke istene, Varuna testvére, a perzsa eredetű
hellén naphérosz Mithrász megfelelője a védikus mitológiában,
– Agni, a tűz istene,
– Indra, a legyőzhetetlen,
– Rudra, a mennydörgés üvöltő istene, akinek későbbi neve: Síva.
Van ezeken kívül istene a beszédnek és szavaknak, mezőknek,
mesterségeknek, imáknak, haragnak, szerelemnek, stb.
A védikus néphit szerint az istenek mellett titánok (aszura), démonok (szahamúla) és különféle rendű és rangú szellemek is vannak, akik különféle természeti képződmények, pl. fák, patakok, állatok, hegyek, stb. védelmezői.
A védizmus kulcsszereplője a mágus pap, aki egyenrangú félként
tárgyal az istenekkel, valamint a védelmező és ártó szellemekkel. Ebben a korszakban a szertartások főleg kérésekről és engesztelő áldozatokról szóltak, a hálaadó rítus ritka, csaknem ismeretlen volt.

Kategória: Véda

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder