A Śaivizmus, vagy Śiva-kultusz (szanszkrit: शैव पंथ,: śaiva paṁtha, magyar átírásban:saiva pamtha) a hinduizmus egy ága, amely elsődleges és legfőbb istennek Śivát tekinti, aki megszemélyesíti az abszolútot (brahman), és aki számtalan formában nyilvánulhat meg. Hívői a saivák. Elsősorban India déli tartományaiban vált uralkodó vallási áramlattá. Már a Mahábhárata is tartalmaz saiva betéteket. Legfontosabb forrása a Svétásvatara-upanisad, amely már teológiai-filozófiai oldalról megalapozza a későbbi tanokat. A saivizmus és a vaisnavizmus (Visnu-kultusz, hívői a vaisnavák) közötti különbség elsősorban a szertartások kivitelezésében van, amelyekkel kapcsolatban a saivizmusban a Śiva-puránák nyújtanak útmutatást. A vaisnavákkal ellentétben a saivák még ma is áldozatokat mutatnak be,illetve nagyobb mértékben hajlamosak az aszkétizmusra.

Általános üdvcél a lélek eggyé válása Istennel. A kultuszukra erősen rányomta bélyegét a tantrikus szertartás. Az aszkéták és jógik szerint az üdvúton az aszkézis, a jóga és a meditáció visz elsősorban előre, de a mantrák mormolása és a sokféle szertartás is. A saiva aszkéták gyakran hamuval borítják testüket, csomóban álló, bozontos hajzattal, homlokukra festett, három vízszintes csíkkal jelennek meg, kezükben háromágú szigonyt tartanak. Az általános társadalmi normákkal szembeni megvetésüket a legkülönfélébb önsanyargató praktikákkal, gyakorlatokkal bizonyítják.

A Śaivizmus vélhetően az indus—völgyi civilizáció árják előtti korszakában fejlődhetett ki, amelyről az ásatásokból előkerült jógi testhelyzetben ülő istenszobrok tanúskodnak. Ezekről a szobrokról a kutatók úgy vélik, hogy Śiva elődjét ábrázolják, mint az állatok és az aszkézis urát. A Śaiva teológia azonban végső formájában csak a 4-9. században alakult ki, a jóga, a beavatások, rituálék és mantrák, illetve a templomépítéssel foglalkozó sásztrák (például a silpa-sásztra) leírását tartalmazó Śaiva-ágamák formájában.

A Śaivizmus egész Indiában elterjedt, de a déli területeken, különösen Madrász környékén jellemző irányzata a hinduizmusnak.

Az első ezredforduló után megjelentek a különböző Śaiva irányzatok is:

– Pásupaták: aszketikus, a társadalmat elutasító magatartást mutató irányzat, elsősorban Gudzsarátban gyakori.
– Kápálikák: hamvasztóhelyek közelében élő, koponyákat gyűjtő, szándékosan a vallási és társadalmi törvényekkel szembenálló szekta
– Kálámukhák: a pásupatákkal szövetséges aszkétikus szekta
– Lingájatok (vírasaivák): Śiva nem antropomorf alakját, a lingamot tisztelő szekta
– Kasmíri saivizmus (Trika): Śiva, sakti (energia) és az egyén (anu) hármas egységét hirdető irányzat, különösen Kasmirban jellemző
– Śaiva sziddhánta (Śiva végső igazsága) : A bhaktizmussal rokon irányzat, amely a legfőbb isten, Śiva imádatát (különösen a tamil bhakti-költők, vagy prédikátorok a nájanmárok fellépése után) költői műveken keresztül dicsőíti. Elsősorban a tamil nyelvterületen elterjedt
– Szmárta, azaz ortodox saivák, akik Manu törvényei és a kalpa-szútrákban lefektetett elvek szerint élnek, a hindu dharma (általános világtörvény) által, a hívő egyes életszakaszaira érvényes követelmények szerint.
– Nátha, vagy kánphata-jógik, a pásupata Śaivizmus tantrikus hagyományait a hatha-jógával vegyítő irányzatot követő hívők

A századok folyamán meglehetősen kidolgozott teológiai rendszerek alakultak ki a Śaivizmus iskoláin belül.

Pásupata-szútra

A legrégebbi tanítás a pásupata-szútra, amelyet a hagyomány szerint Lakulin, Śiva egy avatárája adott át híveinek, a következő fejezetekből áll:

Kötöttség (pása) – Az ember az illúzió, a becstelenség, tudatlanság és a ragaszkodás foglya
A felszabadító Úr (Śiva), aki megfelelő eszközök segítségével (aszkétizmus, jóga, mantrák segítségével a felszabadulás útjára vezet
Eszközök a felszabaduláshoz – szertartások (vidhi)és mantrák
Szertartások kivitelezése
A végső megszabadulás (mukti)

Śaiva szidhánta

A Śaiva szidhánta, melynek rendszerbe foglalt tanításai Mejkanda: Śivadnyánabodha c. művében olvashatók. A műben három alapelv egyetemlegességéről értekezik (az Úr Śiva, a megkötözött személy, a kötelék). A megszabadulást a megszerzett tudás (vidja) útján, különböző szertartásokon (krija) keresztül, vezekléssel (jóga) és erényes élettel (csarja) lehet elérni. A Saiva szidhánta nem ismeri el Śiva avatáráit, mivel ő az egyetemleges, örökké létező és mindenben jelenlévő „létező tudatosság”, aki nem része a születés – létezés – halál körforgásának (szanszára), tehát keletkezéstől mentes. Egyetlen képviselője lehet, az általa földre küldött guru (mester), aki átadja az ő bölcsességét, és hozzásegít a megszabaduláshoz. Śiva feladatai a Saiva szidhánta szerint a kegyelem gyakorlása, megtévesztés, pusztítás, a létezés folytonosságának biztosítása, a létezés megindítása.

A kötöttségnek három kiváltó oka lehet: a karma, amely cselekedeteink által újabb és újabb létezéshez vezet a mája, a fejlődés és hanyatlás kozmikus folyamata és az anava, az énközpontúság.

A megszabadulás a sivatva azaz a sivaság, amikor az egyén eggyé válik Sivával, cselekedetei maguk az Úr cselekedetei, és az ember már túl van minden jón és rosszon.

Kasmíri saivizmus

Az iskola szerint Śiva és Śakti, és az ő egyesülésük lelkünkben tükröződik, a tükörkép felismeréséhez vezető út végén elérhető a megszabadulás. Az emberben élő Śiva-természet előtérbe kerülése egyfajta rabszolgaságot eredményez, az élet célja ennek a rabszolgaságnak az elérése, hiszen ezzel az őstermészethez jutunk vissza, az anyagi világtól mentes létezéshez.

Vírasaivizmus

A vírasaivizmus, azaz hősies Siva-hit a 12. századi vallási reformer, Baszava nevéhez kötődik, aki a saivizmust aktív térítő mozgalommá fejlesztette. Jelenleg Kannada nyelvterületen alkotnak jelentős vallási csoportot. A hívők lingamot viselnek a nyakukban, a kasztok közötti különbségeket nem veszik figyelembe, halottaikat az általánosan elterjedt hamvasztással ellentétben temetik.

Kategória: ŚAIVIZMUS

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder