A szvámi (szanszkrit: स्वामी, angol átírás: swami) a hinduizmusban olyan aszkéta vagy jógi, aki beavatást nyert a vallási szerzetesrendbe és a legmagasabb spirituális megvalósításnak és/vagy az emberiség szolgálatának szenteli az életét. A szó jelentése: “ura önmagának” vagy “mester”, de a bengáli nyelvben (sámi-nak ejtve) kettős jelentésű, és férjet is jelent.

A szvámi szót tiszteletbeli megszólításként is használják jóga-mesterek esetén. Ha Indiában valaki a “szvámidzsi” címzettje, akkor nem mindig szerzetes, lehet házas is.

A női szerzeteseket szvámini-nak vagy szádviknak hívják.

Jellegzetes ruhájuk az okker vagy narancssárga, a fehér és a piros is.

Minden szvámí az ősi szerzetesrendhez tartozik, amelyet mai formájában Sankara szervezett meg. A belépéshez azt a követelményt kell teljesíteni, hogy olyan végezze a beavatást, aki maga is szvámí. A szvámí rend minden szerzetese tehát egy közös gurura, Ádi (“az első”) Sankaracsárjára (Sankara) vezeti vissza szellemi leszármazását. Valamennyien szegénységet (a magántulajdonról való lemondást = aparigraha) és szüzességet (brahmacsarja) fogadnak, valamint engedelmességet vezetőiknek vagy Istennek.

Amikor szvámivá avatnak valakit, egy új nevet kap, és az új nevéhez a szvámí még egy szót tesz hozzá, amely azt mutatja meg, hogy a rend tíz ága közül melyikhez tartozik. Például Paramahansza Jógánanda eredeti neve Mukunda Lál Ghós volt; ebből lett a Szvámi Jógánanda, és a szvámi rend giri ágához került. (Később a paramahansza vallási-teológiai címet kapta, amit magas rangú hindu spirituális tanítóknak adományoznak.)

A dasanámík, vagyis a szvámi rendeket jelölő szók a következők: giri (hegy), szágara (tenger), bhárati (föld), purí (ösvény), szaraszvatí (a természet bölcsessége), tírtha (a zarándoklat helye) és aranja (erdő). A rendek az advaita védánta bölcseletét követik.

Az egész emberiség önzetlen szolgálatának, valamint a személyes kötelékekről és törekvésekről való lemondásnak az eszménye a legtöbb szvámít emberbaráti és oktató tevékenység felé vezérli Indiában, s némely esetben idegen földön is. Miután leszámolt a kaszt, a felekezet, a társadalmi osztály, a bőrszín, a faj és a nem előítéleteivel, a szvámí az egész emberi testvériség érdekében munkálkodik. Célja a Szellemmel (Brahman) való maradéktalan egyesülés. Éber és alvó tudatát egyetlen gondolat tölti be: “Én Ő vagyok.”

A vividisá, azaz a bonyolult szvámivá való avatási szertartás többek között egy tűzrítust foglal magában. Ez voltaképpen jelképes temetés, hisz a jelölt testi valója meghalt a világ számára, s elhamvadt a bölcsesség lángjában. Az újonnan felavatott szvámí ezért a következő mantrát kapja: “Ez az átman: Brahman”, azaz “Te az vagy”, “Én Ő vagyok”.(lásd: advaita)

A szvámí elégedetten jár-kel a világban, de nem e világból való. Így mutatja meg, hogy megszolgálta a címét, hiszen szvámí az, aki a szvával, vagyis az önvalóval való egységet keresi. Talán felesleges hozzáfűzni, hogy nem minden formálisan szváminak nevezett személy egyformán sikeres magas céljai elérésében

Kategória: Hinduizmus

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder