Bármi, amit annak hiszel, vagy amit hihetővé lehet manipulálni a számodra. Például, arra programoztak minket, hogy higgyünk az élelmiszer, a kőolaj, a nyersanyagok, a víz és a többi szűkösségében. De hogyan lehet ez a szűkösség egy illúzióban?
Csak úgy, ha hiszel benne. Albert Einstein azt mondta, hogy valójában nem a ténylegesen létező természetet figyeljük meg, hanem az érzékelési módszerünk hatásának kitett természetet.

Az elméletek határozzák meg, hogy mit tudunk megfigyelni és mit nem. A Megfigyelő befolyásolja,sőt meghatározza a Megfigyeltet. Ez rendben is van, ezt részecskefizikai kísérletek sora már réges-rég bebizonyította, de tovább mehetett volna, kimondva azt, hogy nincs is ténylegesen létező, objektív (a tudattól függetlenül létező – idegen szavak szótára) természet, csak mint illúzió. Az emberi faj minden részletében egy hipnotikus transzban él, mint a színpadi hipnotizőr alanya, sőt ténylegesen sokkal inkább, hiszen a színpadi alanyon csak egyetlen hipnotizőr dolgozik, s csak egy rövid ideig.

A mindennapi életben viszont folyamatosan bombáznak minket a hipnotikus beültetések. Gyerekkorban ott vannak a szüleink és a tanárok, hogy megmondják nekünk mi a valós és lehetséges, felnőttként pedig a média és a körülöttünk élők nyomása teszi ugyanezt velünk. Mint ahogy egy színpadi hipnózis alanyával el lehet hitetni, hogy egy elefánt van a nézőtéren, vagy azt, hogy banánt eszik, miközben éppen egy citromot szopogat, ugyanúgy el lehet hitetni velünk, hogy Oszama bin Laden hozta össze Szeptember
11-et egy barlangból, és hogy az orvosok vagy akár a hivatalos tudósok tudják, hogy miről
beszélnek. Valójában egyik sem igaz, de ha elhisszük ezt a szemetet, akkor úgy fogjuk megteremteni a valóságunkat, hogy összevágjon ezzel.

Ennek eredményeképpen pedig támogatni fogjuk a terrorellenes háborút, bevesszük a felírt orvosságokat akkor is, ha a mellékhatások sokkal nagyobb károkat okoznak, mint maga a betegség, és elfogadjuk, hogy amennyiben egy tudós kijelenti, hogy a Végtelen Tudatosság nem létezik, akkor az biztosan úgy is van.

Kategória: Filozófia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder