Az ember egy átmeneti határállapota a tudatnak, ami azt jelenti, hogy az állati létállapotból képes szublimálni önmagát az isteni létállapotba. Ezt különféle módszerek segítségével tudja kivitelezni. Ha az alázat napi szinten gondolatban, szavakban és tettekben fejezi ki magát,akkor az ember képes lesz yogikus életet élni.

A beszéd szintjén ez az igazság érvényesítését jelenti édes és szeretetteljes hangnemben, kerülve az erőszak legkisebb megnyilvánulását is. Ez a hit, önuralom, és odaadás jegyében működik, mert ezáltal tompul csak az egoizmus.

Aki az Úr odaadó híve szeretne lenni, annak fel kell ismernie a szánalmas élet gonoszságait. Fel kell ismernie, hogy az ego természete ösztönös- vadállatias és ezért erőszakos.
Az öröm és a gyönyör ellentéte a vadállatiasságnak, ezért aki a gyönyört keresi az Istent keresi, aki minden gyönyör forrása. A vadállatias Pasu elme a kegyetlenségben leli örömét. De a kegyetlenségben nincs boldogság, csak vad mámor. A valódi gyönyör és öröm az isteni élet szépségében és tisztaságában rejlik.

Minden próbálkozás az isteni erények ápolására, az önzetlenségre, az egyenlőségre, a bátorságra, a nyugalomra, a nagylelkűségre, az irgalomra és az önkorlátozásra, valójában az Isteni élet.

Kategória: Filozófia

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder