Krisna tanácsa barátjának, Arjunának így szól:

“sarva-dharmān parityajya
mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja
ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo
mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ”

——————————————————

“Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem!
Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!”

(Bg. 18.66).

———————————————————————————

A meghódolás azt is jelenti, hogy az élet minden tevékenységét úgy kell végezni, mint egy Istennek szóló felajánlást: “Küzdj ezért, óh, Arjuna, minden munkádat Énnekem feláldozva…” (Bg. 3.30). Az ilyen szellemben végzett munkát nevezik odaadó szolgálatnak, ez minden filozófia végső tökéletessége.

Valláson általában egyfajta hitet értünk, de ez a hit megváltozhat. Valaki hihet egy bizonyos folyamatban, de idővel változtathat ezen és elfogadhat egy másfajta vallásos folyamatot.

A dharma szó viszont a szankszritban olyan eredeti tulajdonságot jelent, amely elválaszthatatlan a tárgyától. Így a víz dharmája, hogy folyékony, a tűzé, hogy fényt ad és meleg. Ugyanúgy az élőlényeknek, a parányi lelkeknek is tulajdonítanak egy megváltoztathatatlan tulajdonságot: ez nem más, mint a szolgálat, mely eredetileg a Legfelsőbb Lélek irányában nyilvánul meg, az anyagi világban pedig eltorzult formában jelentkezik.

Szokás ezt sanatana-dharmának, örök vallásnak is nevezni, mert ez a élőlények örök, elválaszthatatlan tulajdonsága. A lelki tanítómesterek véleménye szerint a szolgálat helyes irányba terelése a lényege minden vallásos folyamatnak.

A dharma további lényeges vonatkozása, hogy e szerint a vallás nem jelenthet az ember életétől elkülönített, specializált tevékenységet. A vallásos szemléletmódnak az élet minden területén meg kell mutatkoznia ý ez tehát a vallás valódi jelentése.
A vallásos életnek három sajátságos formáját különíti el a védikus irodalom, melyekhez különböző yoga-folyamatok kapcsolódnak.

A yoga szó jelentése: “összekapcsolódás a Legfelsőbbel”, s egyben ez az e célt szolgáló folyamatok összefoglaló megnevezése is (tehát tágabb értelmű, mint ahogyan nálunk használatos). Említésre méltó, hogy a latin religio (vallás) szót szintén szokták a religare “összekötni, megkötni” jelentésű igéből származtatni.

A három alapvető folyamat megértéséhez meg kell ismerkednünk a karma, a jnana és a bhakti fogalmával, melyet a védikus irodalom az egyes módszerek megjelölésére használ.

A karma ebben az értelemben olyan tetteket jelent, melynek elkövetője munkája gyümölcséért cselekszik. Indiai vonatkozásban ide sorolható például az eredeti négy Védában található ritualisztikus áldozatok végzése. A karma e világi: a tettek helyes végrehajtásáért elkövetőjük az élet jövőbeni élvezetét reméli. A karma körébe sorolható filozófiák a tetteknek olyan hatást tulajdonítanak, mely a természet törvényeit, a félisteneket vagy Magát Istent is a kívánt eredmények megadására kényszeríti.
Az ennél magasabb rendűnek tekintett jnana követői ezzel ellentétben a felszabadulásra törekszenek, azaz meg akarnak szabadulni minden karmától.

Ez a módszer a mindenféle vágyról való lemondáson, az összes cselekedet megszüntetésén alapszik, célként pedig egy különbözőségek nélküli, abszolút szellemben való feloldozást tűz ki. Indiában ezt a filozófiát a nyolcadik században élt Sankara iskolája képviseli a legmarkánsabban.

A bhakti túllép e két felfogáson, mintegy szintetizálja ezeket. Nem hirdeti a világi tetteket, de nem is akar pusztán megtagadni minden anyagit. A bhakti szintjén megjelenik a “tétlenség a cselekvésben” (Bg. 4.18).

A tetteket ugyanis Istennek szóló felajánlásként végzik, s mivel a hívő Isten akarata szerint cselekszik, tettei sem jó, sem rossz visszahatást nem vonnak maguk után. A bhakti követői a világ érzéktárgyait nem az élvezet forrásának tekintik, mint a karmában, de nem is vetik el azokat, mint a jnana esetében, hanem Isten, a valódi birtokos és irányító szolgálatában alkalmazzák.

Kategória: BhaktiGuruVers

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder