A bráhmanák és upanisadok utalásaiból az a benyomásunk alakul
ki, hogy Indiában mindig filozofikus gondolkodású nép élt. Filozófiájukat elsősorban a saját kortársaiknak szánták, de törődtek azzal is,hogy az igazán fontos gondolatokat megőrizzék és tovább adják a következő generációknak.
Míg Európában a filozófiai irányzatok konkrét személyekhez kö-
tődnek, addig Indiában ezek megalkotóiról alig tudunk valamit.
A hindu bölcsek ugyanis a filozófiai tanításaikat nem személyes érdemnek tekintették, mert úgy érezték, hogy egy öröktől fogva létező magasabb tudást közvetítenek.
A hindu filozófia kibontakozását az is elősegíthette, hogy a kedvező földrajzi és éghajlati adottságok miatt a létért folyó küzdelem nem volt nagyon heves, így nagyobb teret kaphatott az elmélkedő szellemi beállítódás. Sok ember foglalkozhatott rendszeresen olyan kérdésekkel, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, miért vagyunk a világon, merre tartunk.

Bölcselettel nemcsak filozófusok, szerzetesek és erdei remeték foglalkoztak, hanem politikusok, katonák és uralkodók is. A Brihadáranjaka-Upanisad
III/1-8. fejezeteiben található pl. egy történet,
amely szerint Dzsanaka király, Vidéha tartomány uralkodója összehívta Kuru- és Panycsála-föld papjait és szellemi vetélkedőt rendezett, amelynek során ezer tehenet ígért annak, aki a legbölcsebb válaszokat adja a föltett kérdésekre.

Megaszthénész leírása szerint Nagy Sándor indiai hadjárata idején
az indiai városok körül erdei filozófus remeték tanyáztak, akik a szabadban aludtak, levelekkel és nyers gyümölcsökkel táplálkoztak és fakéregből készült egyszerű ruhát viseltek. Idejüket főleg bölcseleti vitákkal töltötték. Rendkívül türelmesek, megértők és jóindulatúak voltak. Nem ismerték az ellenségeskedést, habár nézeteik gyökeresen eltérőek voltak és ezeket a vitáik során rendszeresen ütköztették. Királyok és hadvezérek is felkeresték őket és a tanácsukat kérték. Ehhez hasonló információkat találunk számos korabeli kínai utazó beszámolójában is.

India szellemi életének fontos jellegzetessége az európai ember
számára szokatlan ideológiai tolerancia. A hinduk úgy tartották, hogy a valóság paradox jellegű és békésen megférnek benne az egymást logikailag kizárni látszó ellentmondások. Ami ugyanis egy bizonyos nézőpontból ellentmondás, az magasabb nézőpontból szemlélve egységben oldódik fel. Így az egymásnak ellentmondó kijelentések ugyanazon végső valóság különböző aspektusokból felfedezhető megnyilvánulásait írják le, s éppen ezzel segítik elő a valóság mélyebb megismerését, ami csak azáltal érhető el, ha minél több irányból közelítve járjuk körül a dolgokat.

A toleranciát elősegítő további fontos tényező volt, hogy a hindu
bölcsek elsősorban nem azt tanították, hogy mi az igazság és milyen a valóság, hanem inkább azt a módszert és szellemi utat igyekeztek megmutatni, amelyen keresztül az ember eljuthat a valóság tapasztalá- sához. Márpedig ha a valóság egy, attól még a hozzá vezető út ezerfé- le lehet. Az ősi hindu bölcseleti irányzatok egymással kölcsönhatásban alakultak ki i.e. a VIII-I. század közötti időszakban. E korszakon belül is kiemelten fontosnak tekinthető i.e. a VI-III. század, amikor a buddhizmus megjelenése és tanításának szóbeli, majd írásbeli megfogalmazása
komoly hatást gyakorolt valamennyi irányzatra, miközben
maga is bőségesen merített a védikus szellemi irányzatokból. Így azután i.e. az I. évezred során írásban rögzített upanisadok és a különböző bölcseleti iskolák kölcsönösen hivatkoznak egymásra.
Az egyes hindu bölcseleti irányzatok között lényeges választóvonal, hogy egyesek elismerik a Védák abszolút csalhatatlanságát és kinyilatkoztatás-jellegét, míg mások kétségbe vonják azt.

Kategória: Hinduizmus

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder