A reletivitás elmélete kimutatta,hogy a tér és az idő fix voltáról alkotott elképzelésünk nem állja meg a helyét, mivel azt találtuk, hogy mind a tér, mind az idő változik a különböző megfigyelők szerint.

Az ember azt gondolja, hogy valódi teret szemlél, amikor külső környezetére tekint. Ha ez így lenne, miért van az, hogy a napot aranytál méretűnek látja? És miért észleli úgy, hogy a nap reggel kel és este nyugszik, amikor az ész tagadja ezt és be is bizonyítja igazát. Világos, hogy az ember nincs tudatában a nap valódi térbeli dimenziójának, és ezért vagy nem tudja a teret úgy tapasztalni, ahogy az van, vagy pedig úgy tapasztalja, ahogy öntudatlanul elgondolja.

A paradoxon az, hogy bár az ember a tapasztalatban sohasem találkozik ilyen változatlan térrel, mégis állandóan abban a hitben él, hogy találkozik. Tiszta illúzió az egész, az elmét azonban ez szorosabban magához köti, mint amit valaha is ismer.

A háromdimenziós világ, amely kivetített tükörképe mögött áll, tisztán illuzórikus. Az ember tudja, hogy illúzió, tudása mégsem tud szabadulni tőle, akármit is tegyen. Ezért valami azonnal “adva” van a tapasztalatában, még ha ennek léte csak látszólagos is és nem valódi.

Tisztázzuk ezért anélkül, hogy félreérthetnénk, hogy ez a filozófiai tanítás semmi módon nem tagadja, hogy a tárgyak világa a térben, a testünkön kívül helyezkedik el. Mindezek a dolgok – a tárgyak, a terek és a testek – úgy létezhetnek, ahogy megjelennek, mégis csak úgy ismerhetők meg, mint a tudat fázisai. Ha a látás azt közli velünk, hogy egy tárgynak távolsága van a látótérben, az ész megmagyarázza, hogy ez a távolság egy mentális konstrukció csupán.

Az elme saját konstrukcióit adja közre. Mindezek az analitikus folyamatok, amelyek az érzékelést lehetővé teszik, és mindazok a szintetikus műveletek, amelyek a külső tárggyal ajándékoznak meg bennünket, végső soron az elme természetét viselik magukon. Az észlelések már teljesen térbeliek, a tér minden sajátosságával. Úgy jelennek meg az elme előtt, hogy mi kívülálló tárgyaknak gondoljuk őket, vagyis nem mentálisaknak, hanem materiálisaknak

Az érzékelés áramlása megszakítatlan. Állandóan számos gondolat születik bennünk, mivel ez az emberi tapasztalat lényeges értelme, és az elmének egyiket a másiktól meg kell különböztetnie. Egy tárgy egyik érzékelésének különböznie kell a másiktól, hogy egyáltalán érzékelni lehessen. Az elmének valamennyi képe számára egy külön formát kell meghatároznia. Ezt azáltal éri el, hogy térbeliesíti őket, valamennyit térbeli dimenzióval látja el. A tudat nem tudna másképp működni az észlelést illetően, mivel ha nem azt tenné, ez azt jelentené, hogy az egyes képek nem tudnának egymástól elkülönítve létezni, vagyis nem létezhetnének egyáltalán.

Az elme valamennyi észlelését így térbeliesíti, a testen kívülre vetíti ki, és végül a teljes eredményt mint külső és térben levő tárgyként észleli. A tér azonban valójában nem az észlelt tárgy sajátossága, hanem az elméé, csak az elme ezt rárakja az észlelt tárgyra.

Pontosan ugyanezeket lehetne mondani az elme időérzékeléséről is. Képeit időben egymás után kell elrendeznie ahhoz, hogy létrehozhassa őket egyáltalán. Ha minden kép egy ponton és ugyanabban a pillanatban jelenne meg, az történne, hogy egyáltalán semmi sem jelenne meg. Ezért van szükség az időre, amelyet az elme ennek megfelelően elkészít a maga számára. A gondolkodás az elmén át csak úgy lehetséges, hogy időn halad át. Az idő a gondolkodás és a gondolat igazi formája.

Az idő világa teljesen a relativitáson alapszik, amely végső soron mentális. Az idő olyan elasztikus, hogy teljesen változtatható reláció, ránk gyakorolt hatása annak, ahogyan a gondolkodás önkényesen megkülönbözteti a lassút, a gyorsat, a jelent és a jövőt.

A külső világról alkotott tudásunk és a térben és időben létező dolgokról való észlelésünk azok a formák, amelyeket mentális folyamataink vesznek fel. Meg kell értenünk azt a kemény igazságot, hogy ami az elmén belül van, az a testen kívül látható.

Azok, akik félnek követni az észt, amikor az a legkülönösebb paradoxonokhoz vezeti őket, nem alkalmasak az igazság elérésére. Ezek a tanok meglephetnek és meg is rettenthetnek bennünket, de ha igazak, el kell fogadni őket.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder