Senki emberfia nem tekinthető végső tekintélynek.
Az igazság keresőjének ezért a vak hitet, a vizsgálat nélküli elfogadást, a tradíció gondolkodás nélküli követését, a nagy számok zsarnokságának való behódolást teljesen el kell vetnie, mivel mindezeket téves gondolkodásnak kell felismernünk.

Vegyük pl. a vallást. Tekintélyét azzal alapítja meg, hogy nézeteit formális állításokba és rögzített dogmákba fagyasztja. E doktrínákat természetfölötti módon kinyilatkoztatott “szent” igazságoknak jelenti ki, amelyen nem lehet emberi módon vitatkozni. Ha ez a vita mégis felmerül, különböző hitszakadásokra kerül sor, ami lassan, de biztosan gyengíti a vallás eredetileg erős helyzetét. Ha ez a gyengülés az idők folyamán tovább folytatódik, elérkezhet az idő, amikor végleg össze is omlik. A vallás tehát olyan tudást ajánl fel az embernek, amelyről azt állítja, hogy felsőbb forrásból, egy magasabb lénytől és egy magasabb világból származik, amelyet nem lehet kétségbe vonni, hanem csak jámbor hittel elfogadni, és ezért mint kétségbe nem vonható tradíciót tisztelettel és hódolattal kell hozzá viszonyulni.
Az igazság keresőjének sziklaszilárdan kell állnia, semmiféle tekintélytől nem megfélemlítve. Olyan magatartást kell felvennie, amely élesen átszel minden dogmát, meg kell szabadulnia a hagyománnyal és örökséggel, környezettel és tapasztalattal beleplántált régi előítéletektől és irracionális részrehajlásoktól. Kell lennie benne egy jó adag bátorságnak, hogy ellen tudjon állni a konvencionális társadalmi erők létrehozta emocionális nyomásnak, amely a legtöbb embert a hazugság, színlelés és önérdek mentén sodorja tovább.”

/Paul Brunton/

Kategória: FilozófiaGuru

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder